Elegem van mindenből, új életet szeretnék kezdeni
Néha eljön a pont, amikor egyszerűen elegünk lesz. Például az újév kezdetén sokan teszünk fogadalmakat: lefogyunk, sportosabbak leszünk, rendet tartunk, jobban élünk. Szerző: Gyergyai Krisztina, stílustanácsadó. De érezted már, hogy ezek a fogadalmak egy idő után elmaradnak, és visszatér minden a régi kerékvágásba? Ez teljesen érthető, hiszen gyakran irreális célokkal indulunk neki az egésznek, amelyek kudarccal végződnek.
Mi lehet a megoldás? A titok abban rejlik, hogy reális, kis lépéseken alapuló fogadalmakat tegyünk, amelyeket könnyen be tudunk tartani.
Hadd osszak meg veled saját példát:
Tavaly az egyik újévi fogadalmam az volt, hogy több vizet fogok inni. Gyerekkorom óta nagyon keveset iszom. Nem akartam hirtelen napi több liter vizet magamba erőltetni, mert tudtam, hogy ez hosszú távon nekem nem lenne fenntartható. Ehelyett azt tűztem ki célul, hogy minden reggel, felkelés után megiszom egy pohár vizet. Ez lett a reggeli rutinom első lépése.
A nap folyamán pedig beállítottam két emlékeztetőt a telefonomon, hogy igyak meg egy-egy pohár vizet. Lehet, hogy ez kevésnek tűnik, de számomra ez egy reális cél volt, amelyet viszonylag könnyedén be tudtam tartani, bár az elején néha ez is soknak tűnt. Mára szinte automatikussá vált: gyakran már az emlékeztető csengése előtt megyek inni. Ez az apró változtatás nemcsak abban segített, hogy hidratáltabb legyek, hanem abban is, hogy egy sikerélményt hozzak létre a mindennapokban. Ez motivált arra, hogy más apró szokásokat is kialakítsak.
Ugyanezt a szemléletet alkalmaztam a gardróbom rendezésénél is. Egyik régebbi újévi fogadalmam az volt, hogy mindig rendet tartok a ruháim között. Ezt úgy valósítottam meg, hogy először is alaposan átválogattam a ruhatáramat, és csak azokat a darabokat tartottam meg, amelyeket valóban szeretek és viselek. Télen elpakoltam a nyári ruhákat, hogy a téli darabok átláthatóbbak legyenek. Ez a kis lépés hatalmas változást hozott az életembe: azóta reggelente gyorsabban és stresszmentesen tudok felöltözni.
A rendezett gardrób egyfajta lelki rendet is hozott: megszabadultam a feleslegtől, és csak az maradt, ami valóban örömet okoz. Már reggelente, az öltözködéskor is egy pozitív kezdésben van részem, ami kihat az egész napomra.
A harmadik példa pedig a mozgás. Fiatalabb koromban mindig nagyszabású terveket szőttem: edzőterem heti ötször, intenzív edzés… de ezek sosem tartottak túl sokáig, hiszen az első "nincskedvemmenni" nappal már meg is szegtem az egész fogadalmat. 3 éve viszont azt fogadtam meg, hogy minden nap sétálok 30 percet a környezetemben. Nem kellett edzőruha, nem kellett bonyolult tervezés, csak egy pár kényelmes cipő. Ez nem tűnt nagy kihívásnak, és pontosan ezért tudtam betartani. Az eredmény? Rendszeressé vált, és sokkal jobban érzem magam. A friss levegőn töltött idő, az átmozgató séta mind hozzájárult ahhoz, hogy energikusabb legyek (és azóta nem járok tűsarkúban). Viszont a hétköznapi, csinos ruhámban tudok sétálni, amelyben még jól is érzem magam, nem kell sem melegítő, sem hátizsák.
Új szokások kialakítása
Ha szeretnél te is új szokásokat kialakítani, ne feledd: a kis lépések vezetnek a nagy változásokhoz. Ne várj el magadtól azonnali, hatalmas eredményeket – inkább tűzz ki kisebb, megvalósítható célokat. Egyetlen apró siker is elegendő ahhoz, hogy további lépésekre inspiráljon.
Ha pedig tetszettek ezek a tippek, kövess idén a YouTube csatornámon és a social media felületeimen, ahol további inspirációkat és gyakorlatias tanácsokat osztok meg veled! Idei célom, hogy segítsek neked olyan fogadalmakat tenni, és betartani is, amelyek valóban működnek, és jobbá teszik a mindennapjaidat.
Ha feliratkoznál: Facebook, TikTok, Insta, Pinterest csatornáim.
Gyergyai Krisztina, szín-és stílustanácsadó